A távirányító egy vezeték nélküli átviteli eszköz, amely modern digitális kódolási technológiát használ a gombok információinak kódolására, és infravörös diódán keresztül fényhullámokat bocsát ki.A fényhullámokat a vevő infravörös vevője elektromos jelekké alakítja, és a processzor dekódolja, hogy demodulálja a megfelelő utasításokat az eszközök, például a set-top boxok vezérléséhez szükséges működési követelmények elérése érdekében.

Nem biztos, hogy ki találta fel az első távirányítót, de az egyik legkorábbi távirányítót egy Nikola Tesla (1856-1943) nevű feltaláló fejlesztette ki, aki az Edisonnak dolgozott, és zseniális feltalálóként is ismerték 1898-ban (613809 számú amerikai szabadalom). ), az úgynevezett „Módszer és berendezés mozgó jármű vagy járművek vezérlési mechanizmusára”.

A televízió vezérlésére használt legkorábbi távirányító a Zenith nevű amerikai elektromos cég volt (jelenleg az LG felvásárolta), amelyet az 1950-es években találtak fel, és kezdetben vezetékes volt.1955-ben a cég kifejlesztett egy „Flashmatic” nevű vezeték nélküli távirányítót, ez azonban nem tudja megkülönböztetni, hogy a távirányítóból érkezik-e a fénysugár, és a vezérléshez is igazítani kell.1956-ban Robert Adler kifejlesztett egy „Zenith Space Command” nevű távirányítót, amely egyben az első modern vezeték nélküli távirányító is volt.Ultrahanggal állította be a csatornákat és a hangerőt, és minden gomb más-más frekvenciát bocsátott ki.Ezt a készüléket azonban a közönséges ultrahang is megzavarhatja, és egyes emberek és állatok (például kutyák) hallhatják a távirányító által kibocsátott hangot.

Az 1980-as években, amikor az infravörös sugarak küldésére és fogadására szolgáló félvezető eszközöket fejlesztettek ki, fokozatosan felváltották az ultrahangos vezérlőberendezéseket.Annak ellenére, hogy más vezeték nélküli átviteli módszereket, például a Bluetooth-t továbbra is fejlesztenek, ezt a technológiát a mai napig széles körben használják.